Borza József Borza József Borza József Borza József
Oyama Karate Kyokushin Hungary

Sosai Masutatsu Oyama

A kyokushin karate eredete


A Kyokushin karatét Masutatsu Oyama (1923- 1994) mester alapította, amely az elmúlt évtizedekben a legerősebb, az egyik legnépszerűbb küzdőművészetté vált a világon. A kyokushin karate egy igen hatásos önvédelmi rendszer, küzdőművészet, sport, a test és lélek harmóniájának egységét megteremtő filozófia, életforma. Három nagy világszervezet irányítja ma a kyokushin karatét, az alapító halála után történt különválást követően. Hazánkban 2006-ban 30 éves a kyokushin karate, ez idő óta a magyar karate a világ élvonalába került, nagy nemzetközi elismertségnek örvend.
A KYOKU végső-t, legtávolabbit, a SHIN igazságot, a KAI találkozást, összekapcsolódást jelent. Szimbóluma a kanku, mely az egységet, az erőt és a végtelent jelképezi. Övvizsga-rendszerében 10 tanulófokozat (kyu) és 10 danfokozat (mester) épül egymásra.




Matsutatsu Oyama, a Kyokushinkai Karate megalapítója 1923. július 27-én (a régi japán naptár szerint június 4-én) született Tokióban. A koreai Szöulban kezdett iskolába járni. Gyerekként a kínai kempót tanulta. 17 évesen megkapta a 2. dan fokozatot. A világháború alatt repülős kiképzést kapott, de bevetésére már a háború vége miatt nem került sor. 1947-ben részt vett a háború utáni 1. karate bajnokságon, amit megnyert. 1948-ban úgy döntött, hogy életét a karaténak szenteli. 18 hónapot töltött a chibai Kyosumi hegyen, ahol egymaga edzett, hogy tökéletesítse karate tudását és elmélyedjen. Életében különböző módon demonstrálta a kyokushin erejét. Ilyenek a bikákkal vívott küzdelmei. Whiskys üveg nyakának leütése....

Az 50-es években többször meghívták az USA-ba tanítani. Hatalmas szervezetet épített ki a tanítványai segítségével. (Sigeru Oyama, M. Miura, Tadeshi Nakamura azóta kiváltak a kyokushinból és saját szervezetet alapítottak). Az 50-es évek közepén alakult meg Tokióban az Oyama dojo. Ez volt a kyokushinkaikan kezdete. Az alapelv: 1000 napos edzésig kezdő, 10 000 napos edzés után bepillantás a karate mélységeibe. Hatalmas energiával hatalmas világszervezetet épített ki. A világrészek sorra nyíltak meg a kyokushin előtt. Európa, Észak és Dél Amerika, Délkelet Ázsia, Ausztrália, Afrika. Ő volt az, aki népszerűvé tette a KARATE szót a világon. Ehhez hozzájárultak könyvei, mint: Mi a karate?, Ez a karate, Dinamikus karate, Az utolsó legerősebb karate stb. Sosai hagyományokat alapított.
1975-ben megrendezték az 1. nyílt karate világbajnokságot, ami azóta 4 évente hagyománnyá vált. Többször járt Magyarországon is: a róla elnevezett IBUSZ-Oyama Kupákon, az Európa Bajnokságon. Ezzel hozzájárult a kyokushin karate magyarországi, hatalmas népszerűségéhez a '80-as években. 1994. április 26.-án elment közülünk. Sírja Tokióban található.