A 2016. október 8-ára kiírt I. Budapest Oyama Kupa elnevezésű gyermek, serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt „A” „B” és „C” kategóriás meghívásos, nemzetközi, pénzdíjas karate bajnokság elmarad; a szervező egyesület lemondja a verseny megrendezését.
2015. február 20-án Kiskunfélegyházán hagyományteremtő szándékkal rendezett pénzdíjas versenyt az OKKH. A Budapest Oyama Kupa ennek méltó folytatása lett volna, ám egyéb okok mellett az őszi versenynaptár alakulása is veszélyeztette volna a rendezvény sikerét. Szeptember 24-én Cegléden az Erőmű Open keretében az EKO ifjúsági és U-22-es Európa-bajnokságára lehet kvalifikálni a sportolókat, október 19-23 között Dream Cup néven nemzetközi nyílt világkupának ad otthont Budapest, október 29-én pedig az utánpótlás korosztály országos bajnokságát tartják a fővárosban.
Azok számára, akik az I. Budapest Oyama Kupán tervezték az indulást vagy esetleg már be is neveztek, a fenti versenyeken színvonalas versenyzési lehetőséget biztosítanak a rendezők.
Azok számára, akik az I. Budapest Oyama Kupán tervezték az indulást vagy esetleg már be is neveztek, a fenti versenyeken színvonalas versenyzési lehetőséget biztosítanak a rendezők.
Az esetleges kellemetlenségért elnézést kérünk. Megértésüket köszönjük!
Az esetleges kellemetlenségért elnézést kérünk. Megértésüket köszönjük!
Ippon Multi-Sport Egyesület